• Önazonosság •

"A seb az a hely, ahol a fény beléd hatol." Dzsalál ad-Dín Rúmí Az elmúlt hetek feszültsége, hazai alaphangulata elérte azt a mértéket, hogy már egyénenként is bőven megérezzük. Átütötte komfortos páncéljainkat és az összes ingerküszöbünket. Beárad a feszültség a lelkünk meg nem dolgozott repedésein - ha tetszik, ha nem. Szerencsére, éppen ideje van a változásnak. Ez sokunknak lehet egyszerre végtelenül csodálatos és ugyanennyire megterhelő. Mert sok a zaj. Sok az érzelem. Sok az információ. Túl sok az inger. Látszólag mindent felemészt a feszültség. Elmosódnak a valóság körvonalai, amibe eddig oly görcsösen kapaszkodtunk. Amikor már úgy érezzük, hogy elveszünk a történések hullámaiban, akkor van megoldás. Van egy vezérfonal, amit mindig jószívvel követhetünk: az önazonosság. Azt hiszem, egyszerű fókuszváltás az egész. Ahelyett, hogy tehetetlenül sodródnánk a látszólagos káosz okozta áradatban, végre választhatjuk azt, hogy tudatosan megteremtjük benne a helyünket. Csodálatos lehetőségünk van rá, hogy végre ránézzünk - mi mit szeretnénk. Mi az, ami összhangban van szívünk tiszta törekvéseivel? Mi az, amit nem csupán a makacs fejünk, hanem a tiszta lényünk is támogat? Milyen világban szeretnénk élni, és ebben mi milyen értékeket szeretnénk képviselni? Mit kell elengednünk az igazi és jobb életért? Képesek vagyunk felelősséget vállalni saját sorsunkért vagy gyermekként még mindig másoktól várjuk a megoldást? Képesek vagyunk a sok rossz dolog mellett látni és élni az élet napfényes oldalát is? Szívből remélem, hogy igen. Lehet, hogy most még nincs mindenre válaszunk. De a testünk, a szívünk már érzi az irányt. Csak elég csendben figyelni, hogy meghalljuk. A zavaros víz lassan leülepszik és újra átlátszóvá válik. Az egyetlen dolog, amit most tehetek, hogy önmagam maradok. Teszek azért, ami előre visz, és szeretettel fordulok magamhoz, a családomhoz, valamint mindenki máshoz. Vigyázok magamra és másokra. Árkok helyett hidakat építek - de legelőször is magamban. Tisztelem a természetet, hálával szemlélem csodálatos erőforrásait, amelyek minden egyes ott töltött percemben ellazítanak és utat mutatnak. Ma megengedem magamnak, hogy ebben a végletes feszültségben játszak és nevessek. Megengedem, hogy a felszakadt sebek mellet napról napra erősödjön bennem egy jobb, szebb és szabadabb életbe vetett bizalom. Nem sietek sehova. Beengedem a fényt. És megvárom, amíg a két világ összeér. Bennem. Bennünk.