• Break the cycle •

Tegnap családállításon voltam képviselőként, és hazafelé a villamoson hirtelen felismerésként belém hasított az a mondat, amit hazaviszek belőle. (Tegyük hozzá, hogy amikor pár hete elolvastam az állító témáját, már akkor éreztem, hogy ez akár az én állításom is lehetne, annyi benne az egyezés.) A lényeg, hogy ott, a villamoson megérkezett a mondat. Break the cycle. Hetek óta figyelem magamban a kettősségek játszmáit. Különösen a tettes-áldozat, démon-angyal, jó-rossz, visszahúzódás-túláradás, női-férfi minőségek dinamikája mentén. Figyelem őket, és azt is, hogyan hat rájuk a megfelelési kényszerem. Néha szinte rángat ezen a skálán. Ma a személyes folyamataim és ez az állítás összeért bennem ebben a mondatban. A mondat egyébként az egyik kedvenc sorozatomban, az Arcane-ben hangzik el. Van benne egy pont, ahol az egyik főszereplő – Jinx – realizálja, hogy folyamatosan ugyanazokat a köröket járja be. Nemcsak ő, hanem a körülötte lévő emberek és a társadalom is – a tettes és áldozat dinamikák mentén. A sorozat végkifejlete előtt eljut egy olyan pontra, ahol már teljesen felemésztette ebben önmagát – és másokat is. Ahol már úgy tűnhet, nincs is megoldás, mintha örökké ezek a programok futnának. Jinx ráébred – vagy kicsekkol, vagy a kezébe veszi a köröket rajzoló ceruzákat. Érthetőbben mondva: vállalja a felelősséget, majd kiáll mind magáért, mind másokért. Szabadon dönt. Break the cycle. Nincs olyan, hogy csak áldozatok vagy csak tettesek vagyunk. Hiába is szeretnénk magunkat a felvett áldozat szereppel áltatni – egyszerűen ekkor nem vállaljuk a felelősséget. Vagy hiába szeretnénk azt hinni, hogy mindenkit legyűrhetünk, kontrollálhatunk, mi irányítunk, és következmények nélkül bánthatunk – ekkor ugyanúgy nem vállaljuk a felelősséget. Valójában mindkét esetben ugyanaz az elviselhetetlen fájdalom van a maszkok mögött, csak más arcokban mosolyog vissza ránk. Olyan ez nekem, mikor a bal válladon ül a kisördög, a jobb válladon pedig a kisangyal, és sutyorognak a füledbe. Hallgatod őket, vacilálsz, mintha kötelező lenne választani köztük. Ott feszülsz a kettő között. De az megvan, hogy közben egyik sem te vagy, hanem te ott vagy valahol középen, mögöttük? Ez az, amit hazahozok erről a családállításról. Hiába sutyorognak a fülembe, egyik hang sem én vagyok. Meghallhatom őket, megérthetem, de az önvalóm ott van valahol a kettő között. Ott van a saját hangom, az erőm – ez az egyetlen hely, ahol tényleg szabadon döntök. Ha erről a helyről indulsz el, akkor járod a saját utad. Minden más esetben csak másolsz. Másokat. Break the cycle. Egyébként pedig mindenkinek szívből ajánlom ezt a sorozatot. Bár én igazán részrehajló vagyok a témában, hisz a sorozat alapja a League of Legends játék világa, amivel évekig játszottam és imádtam. Két évados, mindkettő fantasztikus, nagyon más – de fantasztikus. Ajánlom, ha vonz a fantasy világ, foglalkoztatnak a társadalom kérdései, az egyéni fejlődési út kérdőjelei... és főleg akkor, hogyha nem egybites, egysíkú karakterekkel szeretnél találkozni, hanem cizellált, valósághű, komplex karakterekkel, akiknek nagyon is emberi problémáik vannak. És erre valódi válaszokat is keresnek.